Gyimesi táncrend

Gyimesi csángók táncai

A Keleti-Kárpátokban, a Tatros völgyében szétszórt havasi településeken él a gyimesi csángóság több ezr es népcsoportja, legnagyobb településeik: Gyimesfelsőlok, Gyimesközéplok és Gyimesbükk. A túlnépesedett csíki és moldvai magyar falvakból kirajzott gyimesi csángók elzárt körülmények között régies fokon őrizték meg székelyes tánckultúrájukat, határhelyzetük révén pedig számos kárpáti és moldvai hatást is befogadva alakították ki sajátos kultúrájukat, amely településeik szétszórtsága ellenére is igen egységes. Nemcsak táncaik és táncéletük régiessége, hanem feltűnő gazdagsága miatt is kiemelkednek a magyar népcsoportok közül: eddig 35-féle táncalkalmukat és 30 táncfajtájukat tartjuk számon.

A gyimesi tánc- és zenekultúra kutatása mintegy hatvan éve indult meg (Dincsér 1943; Molnár 1947), de a részletes gyűjtésre, rögzítésre a hatvanas évektől került sor (Kallós-Martin 1970).
Tánckincsük három stílusrétege: 1. magyaros, illetve erdélyi férfi- és páros táncok; 2. romános, illetve balkáni lánctáncok; 3. közép-európai, németes, polgári jellegű, szabályozott páros táncok.

1. A magyaros, Kárpát-medencei táncrétegbe a rögtönzött férfi- és páros táncaik tartoznak:

a féloláhos és a verbunk, a lassú és sebes magyaros, a csárdás, a kettős jártatója és sirülője, valamint a lakodalmi mars és a pantomimikus medvés tánc. Táncéletükben a legnagyobb szerepet a lassú és sebes magyaros, a kettős jártatója és sirülője s újabban a csárdás tölti be. A többi tánc csak alkalmi jellegű, egyszer-egyszer fordul elő a táncmulatságokban.

Legényesek: A gyimesi féloláhos és a verbunk az erdélyi férfitáncok legegyszerűbb, régies típusai közé tartozik. A rögtönzött szerkezetű, a zenei egységekhez még esetlegesen illeszkedő szólótáncokban egyszerűbb ugrós, hátravágó, bokázó, légbokázó és csapásoló motívumokat alkalmaznak. A közepes tempójú féloláhost hangszeres kanásztáncdallamok kísérik (Németh 1982), a gyorsabb tempójú verbunkot pedig székely verbunkdallamok.

Páros táncok: A gyimesi csángók sajátos páros tánca az aszimmetrikus ritmusú lassú magyaros és az ezt követő 2/4 ütemű sebes magyaros. A lassú magyarost főként régi stílusú, énekelt alakban is ismert 8, 11 szótagos dallamok kísérik, a sebes ma gyaros dallamai pedig hangszeres jellegűek. A két tánc motívumkincse - a tempó- és ritmikai különbségektől eltekintve - hasonló: az óramutató járásával ellentétes irányban körbe járó sétálás (egy- és kétlépéses motívum) váltakozik figurázással és páros forgással. A figurázás mindig a muzsikások előtt páronként történik úgy, hogy a nő a férfi jobbján állva kivárja a virtuóz ropogtatást, majd háromfordulatos (jobbra-balra-jobbra) forgós következik, s ezután tovább lépegetnek. Ez a ritka, régies táncpár csak napjainkban kezd hasonulni a lassú és sebes csárdáshoz.

A kettős jártatóját és sirülőjét hangszeres kanásztáncdallamok kísérik, s a férfiak közben ujjogtatnak. A gardon szinkópás ritmusát a tánc követi. A kettős lassú és gyors, fokozódó részének motívumkincse, szerkezete és térformálása eltér. A kötött, egyöntetű járatóst a párok egymás mögött oszlopban felsorakozva kézfogással táncolják előre-hátra ingamozgással, lassan előrehaladva köríven, az óramutató járásával ellentétes irányban. A férfiak dobogásait a nők könnyed, lendületes sétalépésükkel követik. A sirülőben az oszlopos körforma felbomlik, a párok szabadon szétszóródnak, a kézfogást zárt összefogódzás váltja fel, s már páronként szabadon variálódnak a motívumok is. A háromfordulatos páros forgások után előre-hátra lépegetnek, miközben a férfiak olykor figuráznak is. A forgásváltásoknál egymást eleresztve rövid időre ki-ki fordulnak.

2. A balkáni jellegű lánctáncaikat a kárpáti és moldvai románságtól kölcsönözték- a Héjszák: a rendes héjszát, s korobjászkát, a tiszti héjszát, a legényest, a csúfost, a békási ruszkát, a féloláhos ( alunelu ) héjszát, a hosszúhavasit, a régi héjszát és a kerekest. A váll-, derék- vagy övfogással járt táncok nagyobb részét nyitott láncban, félkör vagy vonal alakzatban, néhányat pedig zárt körben (kerekes, csúfos) táncolják. A korábban összefoglalóan legényesnek nevezett, egynemű, táncvezető által irányított férfitáncokba újabban a nők is beállnak. E kötött szerkezetű táncok egyetlen motívum vagy rövid terjedelmű táncszakaszok ismétlődéséből állnak, szigorúan illeszkednek az egyetlen, állandó kísérődallamhoz. Alkalmazásuk aránya csekély a magyaros táncokéhoz képest, a mulatságban csupán egyszer kerülnek sorra szvitszerű füzérben.

3. A harmadik, legfiatalabb táncréteget a kötött szerkezetű közép-európai, németes, polgári eredetű páros táncok jelentik - az Aprók :a háromtoppantós, az egytoppantós, a háromsírülős, a hétlépés, a Balánkáé, a csoszogtatós, és a porka, a talján porka és sebese, a moldvai és a porkája, a sánta németes és a sormagyar. Összefoglaló nevük aprók, zárt szerkezetük és csekély időtartamuk miatt. A párok egymás mögött felsorakozva körben, oszloposan elhelyezkedve teljesen egyöntetűen táncolnak, s egy-egy rövidebb-hosszabb motívumkombináció, 1-2 motívumsor (sétálás, forgás) ismétlődése alkotja a táncot. Némelyik lassú elő- és gyorsabb utótáncból áll (talján porka és sebese, moldvai és a porkája). E táncokhoz egyetlen állandó dallam kapcsolódik, többségük nyugati, műzenei vagy moldvai román eredetű. Használati arányuk hasonló a romános táncokéhoz, a mulatságban csupán egyszer-egyszer szerepelnek szvitszerű füzérben.

A gyimesi "zenekar" sajátos összetétele, játékmódja és zenei anyaga különösen régies, a régi csíki székely zene leghívebb megőrzője. Egy mozsikás (hegedűs) vagy furulyás és egy ütőgardonos játszik együtt, rendszerint a prímás a feleségével. A gardont pálcával ütik, s így a kisbőgő dobszerű kíséretet szolgáltat. Gyimesen több cigány- és paraszt hegedűs működik, mert nagy területen szétszórt gyimesi településeken szükség van sok zenészre. E zenészek azonban nemcsak a muzsikálásból élnek. A legjobb prímásokat Gyimesközéplokon találjuk.

A gyimesi csángók táncélete a leggazdagabb a magyar népcsoportok közül: a sokféle táncalkalom egész életüket, még hétköznapjaikat, munkaalkalmaikat is átszövi. A gyermekek részére télen serketáncot és kosarasbált, nyáron pedig gyermeklakodalmat rendeznek. Az ifjúság társas élete az őszi-téli időszak ún. gyűlésein (fonógyűlés vagy guzsalyas, játékgyűlés, havasi gyűlés) zajlik. A kemény havasi élet egymásrautaltsága számtalan közösségi munkaalkalmat teremtett. A kalákatáncok egy része az ún. munkáskalákák befejezése (fonó, ganyézó, építő, tapasztó, juhteleltető, szénahordó, kaszáló, kapáló, arató és szénacsináló kalákák), amikor a közös munkával kisegített gazda a résztvevőknek táncot rendez. A valamilyen terményben hiányt szenvedő gazda ún. lopókalákát rendez, s a táncmulatságban részt vevők a szükséges termékkel fizetnek a mulatságért (pityókalopó, szöszlopó, kenderlopó, gyapjúlopó, sajtlopó, boronalopó kaláka). A nagyobb szervezett táncmulatságok, a fogadott táncok ideje ősztől húshagyatig tart, amikor még hétköznap is tartanak táncot. Tavasztól pedig a havasi kalibáknál s a faluban is rendeznek táncot csűrben vagy szabad ég alatt. A nagy létszámú bálok ritkábbak, de sokfélék: hívogatott és szabad bál, házasemberbál, kosaras bál, cigánybál és regrutabál. A lakodalom főbb táncos mozzanatait a mátkatánc, az ajándékszedő tánc és a menyasszonytánc jelentik. A radina (keresztelő) a gyimesi csángóknál a szokásosnál nagyobb, kiemelkedő mulatság.

Forrás: Pesovár Ernő-Felföldi László:   
A magyar nép és nemzetiségeinek tánchagyománya

Orbán Balázs leírása a Gyimesi csángókról

Gyimes sajátos "Patakország" az egykori Csíkszék keleti határán, a Tatros felső folyásánál. A Gyimes helynév első okleveles adata a "Ghemes"(1677-ből). 1626-ban Bethlen Gábor várat, nagyobb vámházat emelt Moldva és Erdély határánál, romjai ma is láthatók. Nem tudni miért, a nép e maradványt Rákóczi várnak nevezi. Talán az első települések éppen a vámházhoz kapcsolódtak. Az első biztos adat Gyimesvölgye lakosságáról egy 1721-es összeírás, ez 19 vándorló családról szól. A Gyimes név a gim szóra vezethető vissza, olyan hely, ahol sok a gímszarvas. Czirbusz Géza szerint (Erdély, 1908.141) a Ghymes névfejtése a következő: "figyelő hegy a gót gaumján igéből jött vala". A Tatros "tatárost" jelent. Első okleveles említése 1466-ból maradt fenn. A román Trotuş magyar eredetű víznév. A "Lok" elsősorban földrajzi fogalom, szláv eredetű közszó, jelentése patak menti rét, sima hely (románul luncă). A "Gyimes-Loka" név először 1701-ben szerepel hivatalos irományokban. A "Gyimesi lunka" megnevezéssel is találkozhatunk.

A Tatros folyó felső vízgyűjtőjének területe - a Gyimesi szorosig - mintegy 650 km2. A Tatros a Szellő-hegy (Vf. Viscol - 1496 m) északnyugati lejtőjén ered.

Gyimes vidéke (Gyimesfelsőlok és Gyimesközéplok) területe 201,5 km2, míg lakossága 1996 január 1-én 8.958 fő volt. A Gyimes völgyének megközelítése Középcsík területéről, a Gyimesi-hágó irányából történik. A Gyimes vidéket a 12A országút szeli át: Csíkszereda és a Gyimesi-szoros közti távolság 50 km. A Csíkszereda-Gyimesvölgye vasútvonalat 1897. október 18-án adták át a forgalomnak.

Csíkszereda irányából Gyimes határát a Fügés-tetői hágón (a csángók Csermászónak, Szermászónak vagy Sermászónak nevezik) érjük el, ahonnan csodálatos látvány fogadja a látogatót. A Fügés aljában már a Tatros vize völgyében folytatjuk mintegy 30 km-es utunkat, ahol a völgyben települt falvakat a mellékvölgyekben, azaz "patakokban" lakók éppen "gödör"-nek mondják. A szájhagyomány szerint legelső település a Gyimes völgyében, a Bükkben, Sáncloka volt.

A Gyimes völgyét, ezt a felső völgyszakaszt, a Tatros vize forrásvidékét három nagyközség lakói népesítették be: Gyimesfelsőlok (Lunca de Sus), Gyimesközéplok (Lunca de Mijloc) és Gyimesbükk (Ghimeş-Făget - már Bákó megyében van). Az itt élő magyarokat csángóknak nevezik. Ők a gyimesi csángók, megkülönböztetve ezáltal őket a moldvai csángóktól.

Mivel kevés a szántóföld, a gazdasági élet alapját az állattenyésztés, a pásztorkodás, a fafeldolgozás, fakereskedelem és a háziipar képezi. Mind a Tatros völgyében, mind a "patakokban" a nagykiterjedésű természetes kaszálók elsősorban a szarvasmarha-tenyésztésnek, míg a havasi legelők a juhtenyésztésnek kedveztek. A havasi legelők birtokbavétele fokozatosan történt: az "erdőlés" nyomán egyre több természetes kaszálót tudtak hasznosítani. A csángó életmód egyik sajátossága a kalibázás. Tavasszal a gyimesiek kiköltöztek állataikkal a nyári szállásra, majd ősszel, Szent Mihály napja körül hazaköltöztek a téli szállásra. Benkő Károly (1853. II. 62-68) említi, hogy a "Gijmes havasi falvakat több falu bírta: Csíkszentmiklós 1/5-ét, Borzsova 1/5-ét, Csíkszentmihály 1/5-ét, Szépvíz pedig 2/5-ét".

A gyimesi ember az önellátásra rendezkedett be, különösen az épületek építése, az élelem, ruházat előállítása terén. Mindezt az őstermelés alapfokon ma is tudja biztosítani.

A népszaporulat szempontjából a kis telepek lassú növekedése vehető számba. 1779 körül a Gyimes völgye lakossága 550 fő körül lehetett. A betelepülésre vonatkozó adatok a 17. századtól követhetők. A lakosok a csíki községekből menekültek a zsellérség, a katonaság és adó elől. Többen Moldovába telepedtek le, majd visszaszivárogtak a mai Sánclaka környékére és aulról felfelé népesítetták be a Tatros völgyét és a patakokat.

A településszerkezet is sajátosan módosult: a völgyekben a hosszanti útifalu, míg a mellékvölgyekben, a patakokban a szórvány több változatával találkozhatunk. A gyimesi csángó ház a székelyház egyik típusa. A havason, az esztenán a házakat faragatlan gerendákból építik. A patakok mentén elszórt házak egy-egy tízest alkotnak (Rána, Ciherek, Ugra, Görbe, Boros, Sötét, Kápolna, Rajkók). A helyi identitástudat ma is erős: a gyimesi csángók nagy része tudja, honnan csángáltak ide. Nyelvjárásuk is a felcsíkiakéval hasonlítható. Gyimesben más mindenki jövevény, a benszülött a csángó.

Sajátosan alakultak e vidék néprajzi hagyományai is. A vidék gazdag népi tánchagyományokban, mondavilágban és dallamkincsben. A parasztzenészek egyik sajátos népi eszköze, a gardon (teknő alakú, húros ütőhangszer) puhafából készül. A gyimesi csángó magyarok legfőbb szórakozási alkalma a tánc volt.A szakemberek közel 35 féle táncalkalmat és mintegy 30 táncfajtát tartanak számon. A táncrendből napjainkra a fiatalok is ismerik a magyarost, csárdást, németest, hejszát. A zenészdinasztiák tagjai közül sokan ismerték Pulika Jánost és Mihályt, Halmágyi Mihály gardonyost és társát Gizi nénit. Zerkula Jánost, a gyimesi népzenészt a népművészet mestereként ismerik. A nagy zenészdinasztiák kihalóban vannak. A hetvenes évek táncrendjében szerepelt a hétlépés, egytoppantós, háromtoppantós, sormagyaros, talján polka, háromsirülős, balánkáé, moldvai, csoszogtatós, keresely, sántanémetes és porka. Ismeretes még a héjsza és a békási ruszka.

A népi kultúra zárt helyzete folytán a gyimesi csángó paraszti műveltség archaikus rétege sokoldalúan tanulmányozható