Nyárádmenti népdalok

Anyám, anyám, kedves édesanyám,

de szomorú vasárnap délután.
Házunk előtt ,ej-haj, szépen muzsikálnak,
engemet pedig visznek katonának.

Anyám, anyám, kedves édesanyám,
szedje össze minden civil ruhám.
Szedje össze ,s zárja a láda fenekébe,
Három kerek évig nem öltezek véle.

Túr a disznó, túr a mocsár szélén,
Tartottam szeretőt, de már régen.
Ha tartottam, ej-haj, megszenvedtem érte,
Állj meg cudar világ, ne hányd a szememre.

Két fekete göndör szőrű lovam vagyon,

még az éjjel mind a kettőt elmulatom.
Elmulatom, nem sajnálom,
szerettelek, csak azt bánom.

Ez az utca bánat utca, bánat utca,
bánatkőből van kirakva, van kirakva.
Azt is az én rózsám rakta,
hogy én sírva járjak rajta.

Nem járok én sírva rajta, sírva rajta,
Járjon, aki kirakatta, kirakatta.
Nem járok én sírva rajta,
Járjon, aki kirakatta.

Édesanyám, adjon Isten jó estét,

Hazahoztam ezt a barna menyecskét.
Nem azért, hogy szeretem,
Szegény vagyok, s gazdagságot kerestem.

A rucának miért sáros a tolla?
A babámnak mitől nőtt meg a hasa?
Egye fene rucáját,
Hazamegyek s megeszem a zuzáját.

Szép szivárvány koszorúzza az eget,

egészen kimutattad, hogy nem szeretsz.
Ha nem szeretsz, nem tehetek én róla,
nem lehetek sem tulipán sem rózsa.

Két zsebkendőt adtam néked emlékbe,
régi babám, arról jussak eszedbe.
Ha elszakad a zsebkendő, tudd meg azt,
nem érek én sem több nyarat sem tavaszt.

Éetemben csak egyszer voltam boldog,
akkor is a két szememből könny hullott.
Sírtam az én örömömbe, hogy szeretsz,
Bánatimba, hogy az enyém nem lehetsz.

úgy elmegyek mint egy szegény vándorló
kinek az élete elveszni való
rászállnék egy zöld leveles bokorra
fészket raknék hogy el ne felejts soha

Elmentem a kútra vizet merítni,

odajött a kis gerlice csacsogni.
Körme között hozott egy kis újságot,
hogy mind elfogták az ifijúságot.

//:Sok szegény kislánynak szeme könnyezik,
mikor a babáját felöltöztetik. ://

Kicsi róka, kicsi nyúl, kicsi nyúl, kicsi nyúl,

még a pap is odanyúl, odanyúl.
Oda biza ne nyúljon...
hogy valamit csináljon, csináljon.

Komámasszony legyen úgy...
én a kakas, kend a tyúk, kend a tyúk.
Komámasszony legyen úgy...
guggoljon meg mint a kakasnak a tyúk.

Fekete vagy, mint az üst...
kéménybe jársz, mint a füst, mint a füst.
Ha fekete nem volnál...
akkor te is szebb volnál, szebb volnál.

Ha megérem jövendőben,

szántok a felső mezőben.
Ej-haj, vetek árpát, vetek búzát,
közepébe piros rózsát.

Piros rózsa, ne virágozz,
értem, babám, ne várakozz.
Ej-haj, ha utţnam várakozol,ű
soha meg nem házasodol.

Szeretnék szántani, hat ökröt hajtani,

ha a babám jönne az ekét tartani.
Az ökör a földet nem magának szántja,
az anya a lányát nem magának tartja.
Szépen felneveli, szárnyára ereszti,
keservesen nézi, hogy más üti-veri.
Ne üsse, ne verje, nem maga nevelte,
Piros pünkösd napján a gólya költötte.
 
Gyere velem a ház megé,
Nézd meg, mivel állok elé.
Olyan, mint a rucagége,
Felkunkorodik a vége.

Forgasd meg a leánykát
ád az anyja pálinkát.

Kicsi leány ne rikolts
Nálam van a pincekócs.

Magyarosi legények
mind ügyesek, mind szépek.
Csak az a hiba bennek,
részegesek szegények.