Bár erős néphagyományokkal rendelkező vidéken születtem, s nőttem fel, a néphagyomány jelenléte, mert keretét képezte a mindennapjaimnak, nem volt számomra tudatos. Meg aztán, ez otthon elsősorban szokásokat, viselkedési normákat, életmódot, tárgyi tudást jelentett, a népzene helyét már átvette a nóta, s táncolni is csak a polgári, újabbkeletű táncokat volt szokás. Hosszúhajú, blues-kedvelő „vagánycsávó”-ként, végzős liceumista koromban egy lány miatt mentem először táncházba, s aztán a Vigadó Néptáncegyüttesbe, Kézdivásárhelyen. Aztán találkoztam Ségercz Ferivel... Erdélyben nagyon sok népi kultúrával foglalkozó fiatal szakember története kezdődik így. Ferivel elkezdtem olyan helyekre, falvakba, mulatságokba menni, ahol még igazi népzene szólt, s a maga eredeti közegében elsöprő, elemi erővel élt a tánc, a népdal. Akkor jöttem rá, látván a messziről érkezett tudósok csodálkozását, hogy micsoda hatalmas kincs birtokában vagyok, hiszen én ezt ismerem-tudom, de a nagyvárosi embereknek minderről fogalmuk sincs, s akkor született meg bennem a gondolat, hogy ennek a csodának a követe próbálok lenni, s igyekszem ezt megmutatni, megtanítani olyan embereknek, akikhez mindez valamiért természetes úton már nem jut el. Elhatározni azonban ezt is könnyebb, mint megtenni. Előbb valami biztos megélhetést szerettem volna, így történt, hogy előbb történelmet és művészettörténetet tanultam Kolozsváron, s közben táncoltam az Ördögtérgye Néptáncegyüttesben. Aztán rájöttem, hogy a történelem oktatása semmivel sem bíztatóbb megélhetési lehetőség, mint néptáncosnak lenni, hát belevágtam a Nagy Kalandba...

2002-ben elkezdtem, 2005-ben végeztem néptáncpedagógusként a Magyar Táncművészeti Főiskolán, 2007-ig gyakornokoskodtam a Makói Magán Művészetoktatási Intézményben, aztán onnan hazatérve táncosa és alkalmi koreográfusa lettem a nagyváradi Nagyvárad Táncegyüttesnek, ahol ma is dolgozom. Egész idő alatt folyamatosan dolgoztam és dolgozom táncházakban és amatőr együttesekkel is, főleg Erdélyben, de Magyarországon és a Vajdaságban is, tanítok, koreográfiákat készítek, zsűrizek.
Kezdeményezésemre, a Bihar Megyei Tanács segítségével 2009-ben a Táncegyüttes és a Francisc Hubic Művészeti Iskola együttmüködésében létrejött a Partium első és eddig egyetlen néptáncosképzése, mely az általam kidolgozott program szerint, az én vezetésemmel folyik.

A marosszéki muzsika és tánc számomra a nagy szerelmek közé tartozik. A jobbágytelki tánctáborba így természetesen a kezdetektől eljártam, 2003-tól pedig a kezdő csoport oktatója vagyok.
Jobbágytelke, a Marosszéki népzene- és néptánctábor által, de azon kívül is remek lehetőséget kínál a népi kultúrával való megismerkedésre, nem csak azért, mert a táborban szakoktatás folyik, s mert remek múzeuma is van, hanem azért is, mert a „világvégi” falu maga példázza mindazt, amit az oktató gyakran hiába mesél a városkaló fiatalságnak. Élő kultúrája, hihetetlen daloskedvű emberei, a gyönyörű természeti környezet, a barátságos emberi közeg, mind csupa „néprajzi disszertáció”, de átélhető, megtapasztalható, kézzelfogható, nem tananyag, nem feladat, hanem igazi, tömény öröm. Aki még nem próbálta, igyekezzen, hogy részese lehessen, amíg még van ilyen.